Kultúránk kulcskérdései, melyeket Arisztotelész az etikai és politikai tanulmányaiban felvet és körülír, ma is párhuzamokra lelnek. Hogy a gyökér ott a testi létezésben, arra a lábbal kapcsolatos információk gyűjteménye a példa. Arisztotelész a láb és a cipészmesterség szimbolikáját Platóntól vitte tovább, és szembetűnő, hogy az ókori szerző a lábat, mint átérezhető szimbólumot használja érvelésében.
Márvány sztélé töredéke, kb. Kr.e. 530
Arisztotelész szerint a légzés, az ébrenlét és a mozgás nélkül nem történhetne velünk semmi: sem jó, sem rossz. Ahhoz hogy közelebbről vizsgáljuk meg a részproblémákat, olyan mintha ennek viszonyában a húsevésről, vagy az étkezés utáni sétáról beszélnénk.
Arisztotelész szerint a funkció fontosabb, mint a forma. A forma, mely alapjában véve fontos, munkát végez, és ez létének a célja. Mint a cipész munkája a lábbeli, úgy a jó lélek munkája a derekasan leélt élet. Ez maga, a boldogság.
Elhatározás és tett viszonyában, a célt határozzuk meg. Azonban valójában a tetteinket határozzuk el. Nem azt, hogy egészségesek leszünk, hanem azt, hogy ülni vagy sétálni fogunk.
A cél helyes kell legyen, ám a hozzá vezető út a kérdés. Az orvos nem azt mondja a betegnek, hogy gyógyuljon meg, hanem, hogy sétáljon. A tornamester nem azt mondja a sportolónak, hogy legyen erős, hanem birkózó edzést tart neki.
A kívánság nem ugyanaz, mint az elhatározás. Az elhatározás értelemmel párosul, míg kívánni lehetetlen dolgokat is lehet. Azt kívánjuk, hogy egészségesek legyünk, ezért elhatározzuk a sétát, a futást.
A vagyonkezelés területének középútja a „nagyvonalúság”, mint elérendő cél jelenik meg az etikában. Példa a cipő, mint vagyontárgy magától értetődő használata, ám el is lehet adni, bérbe is lehet adni a lábbelit. A zsugoriságtól a tékozlásig, a pénzéhségtől az ostobaságig terjed az emberi skála.
Egy dolgot lehet másra is használni, mint amire való, pl. amikor a táncosnők a kezüket használják lábként, és a lábukat kéznek. Azonban az erény nem fordítható meg ily módon. Valaki, aki tud helyesen írni, írhat direkte helytelenül, de aki nem tud, az helyesen sem tud. Igazságosságból lehet valaki igazságtalan, de tudatlanságból nehéz lenne tudós dolgokat cselekedni. Erénytelenségből pedig erényt nehéz kovácsolni. Tudatlanságból nem lehet valaki belátó sem.
Az igazságos ugyanaz, mint az egyenlő az államban. Legkevesebb négy ember alkothat államot: A úgy aránylik B-hez, mint C aránylik D-hez. Az államban az építőmester házat épít, a cipész cipőt készít. Fontos az arányosság, aki többet dolgozik, több pénze legyen, aki kevesebbet, annak kevesebb. Akinek több pénze van, többel járuljon hozzá a kiadásokhoz, mint akinek kevesebb. Arisztotelész Platónhoz hasonlítja elképzelését.
A fiúnak az apjával szemben nincsenek jogai Arisztotelész szerint, mint ahogy a lábamnak sincs joga velem szemben. Hasonlóképpen a rabszolgának nincs joga urával szemben. A feleségnek van joga a férjjel szemben, és ez az állami jog, amely különbözik az előzőktől. Az állami jog, amely állampolgárok között is fennáll.
Arisztotelész, Politika
Az emberi viszonyokban az állam a legfontosabb, az egész fontosabb, mint a rész, ha az egész megsemmisülne, nem lenne se kéz, se láb.
A törvényalkotó ne követelje, hogy ugyanaz az ember fuvolázni és cipőt készíteni is tudjon.
A családnak szüksége van vagyonra, mint eszközre a túléléshez, miként a munka ember és eszköz összjátéka. Ha Héphaisztosz háromlábú székeihez hasonlóan, amik maguktól mennek az istenek tanácsába, a szerszámok maguktól dolgoznának, nem lenne szükség sem mesterlegényekre, sem szolgákra.
Ha van egy városállam, ahol az egyik ács, a másik földműves, megint másik sarukészítő, attól még nem városállam, ha együtt telepednek is le. A baráti, egymásért tenni akaró, boldog élet az, ami a városállamot jellemzi.
A lábbelit lehet használni, és el is lehet cserélni. A cserekereskedelem és a pénzkeresés logikájában azonos. Ennek a logikának a nyomán az emberek hajlamosak azt gondolni, hogy az élet célja a határtalan gazdagodás.
A jó sarukészítő nem szolga, de olyan viszonyban áll a kuncsafttal, mintha a vevő az ura lenne.
Amaszisz mondott hasonlót a lábmosó tálról szóló példázatában, hogy a férfi mindig erősebbnek tűnik a nőhöz képest, mint ahogy a városatyákat erősebbnek láthatjuk ahhoz képest, ki hol áll vagy ül. Az apai jog olyan, mint a királyé, a férj joga politikai jog.
A tömeg, a sokkezű, soklábú lény uralma helyesebb lehet, mint a keveseké, hiszen, ha összegyűlik, mindenkiben van egy morzsányi értelem, ami mint az összeadott lakoma, több mint, amit egyvalaki áll. Ha keveseké az uralom, semmi sem garantálja, hogy ők arra érdemesek.
Ám ha a vezetők mindig váltogatják egymást, olyan, mintha a sarukészítők és az ácsok váltogatnák egymást.
Platón négy államalapítót nevez meg: a takácsot, a földművest, a sarukészítőt és az építőmestert. Ezek látják el szükségletekkel az államot. Azonban egy élőlénynek lelke is van, nem csak teste, így a köztisztviselő osztály nélkül nincs állam.
A „valódi” görög demokráciában kímélni kell a gazdagok kiadásait, és ne kelljen költséges, ámde haszontalan kiadásokat tenniük, pl. tánckar felállítását vagy fáklyás futóverseny rendezését. Az oligarchiában pedig a szegény embereknek kell kedvezni, hogy kiegyenlítődjenek a viszonyok.
A festő nem teheti meg, hogy az élőlénynek nagyobb lába legyen az arányosnál, még ha egészen érdekes is lenne. A városállam vezetői se tehetnék meg, hogy kihegyezzék egyeduralmukat, mint azt számos példa mutatja a történelemben.
A többek vagy a kevesek uralma kérdése, hogy jobban tesz-vesz-e az uralom két lábbal és két kézzel, mint sok lábbal és sok kézzel. Ám itt a lehetőség az egyeduralkodónak, hogy hű barátait társuralkodónak válassza.
A városállam aránytalanul is fejlődhet anyagi és etnikai tekintetben, mintha a láb négykönyöknyi, az egész test pedig csak két félkönyöknyi lenne, sőt más élőlény formáját is felvenné. Politikai változások voltak a háborúban odaveszett elitek, vagy a bevándorlások nyomán egyes ókori görög városállamokban.
Irodalomjegyzék:
(1) Arisztotelész, Eudémoszi Etika – Nagy etika, (1975) Budapest, Gondolat Kiadó
(2) Arisztotelész, Politika, (1969) Budapest, Gondolat Kiadó
A kép forrása:
metmuseum.org
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése