A szöveg szóhasználati, fogalomalkalmazási elemzését végeztem el az antik szövegen, és összegyűjtöttem a lábbal kapcsolatos szövegrészeket. Platón Államában a láb a testi létezés egyik szimbóluma; a cipő az ember helyének kulturális és természeti környezetéhez való viszonyát jelképezi; a cipész mesterség pedig az unikális szakértő személyét, a szakértelem biztos tudásának fogalmait jelöli.
Platón az Államban írja Polemarkhosz és Szókratész beszélgetésében, hogy a cipész úgy jó a cipőkészítésre, mint az igazságos ember a jótéteményre. Attól függ, mi a jótétemény, máris nem az igazság számít, hanem a szakértelem, a hozzáértő segítség konkrét ügyekben fontosabb, mint az, ki mennyire „igazságos”. Kiváltképp, ha az igazságot csak a barátnak szerezhetünk, aki nem barát, annak sajnos nem. Cipőkészítésre a legalkalmasabb a cipész, igazságos egyén-e vagy sem.
Az államban az az igazságosság, ha mindenki a maga feladatát végzi, a cipész cipész, az ács ács. Ám az egyén igazsága mélyebb, minthogy a cipész csak cipésznek termett. Az egyénnek összhangba kell szednie lelke három részét, mint egy zenét, akár pénzszerzésről akár testápolásról van szó, magát harmonizálva cselekedjék.
Az Állam akár öt emberből is állhatna: földművesből, kőművesből, takácsból és cipészből. Ahhoz, hogy a szakmájukra szakosodva ellássák a többieket, már több emberre van szüksége az államnak, és több szakmára. Mivel a cipész cipőt készít, a földműves pedig földet művel. Azonban egyéb szükségleteik vannak, a földművesnek kell igavonó állat, a cipésznek bőr és más anyagok, így kell csordás, tengerész, stb. Máris bővül az állam, és nem öt emberből áll, hanem sokkal többől.
Hiába jó cipész valaki, attól még nem lesz jó katona, áll Szókratész és Glaukón dialógusában. Attól, hogy valaki ért valamihez, másban nem szükségszerűen jó.
A cipész csak cipész legyen Platón államában, a színész erényes dolgokat beszéljen, vagy nincs rá szükség.
Az állam gazdaságának egyik motorja Platón szerint az, hogy az emberek nyáron mezítláb, télen jó cipőben dolgoznak. (Adeimantosz és Szókratész dialógusa után.) Az embereknek tehát szükségük van javakra (mint a cipő), kereskedőkre és árusokra, ezért is van állam.
A „dőzsölő állam”-ról mondja Szókratész, hogy nem elég, hogy van cipő, de a szükségleten túl kell rá festés és cifrázás, arany és elefántcsont is. A luxus államát azonban fel kell duzzasztani szolgálókkal is, mert máshogy nem állnak elő a luxus javak.
Az, ha minden apróságba bele akar szólni az állam, olyan, mintha rendszabályoznák, hogy milyen legyen a fiatalok cipője!
A férfi és nő képességei között nincs alapvető különbség, vallja Platón, ha különbséget teszünk, az olyan, mintha a miatt lehetne valaki cipész, hogy kopasz-e vagy dús hajú. Férfiak és nők, ha együtt gyakorolják az őrködést, olyanok lesznek, mint a cipészneveléssel a cipészek. Másutt: az őröknek, akik kiemelt foglalkozást űznek, jobb élete van, mint a cipészeknek.
A filozófustermészetről szól Platón Barlanghasonlata, ahol a rabok keze és lába meg van béklyózva, és a barlang falára meredve a valóságnak csak árnyképeit látják.
A mesterember az idealizált tárgy után, melyet az isten kigondolt, megalkot egy valóságos tárgyat, a művész pedig lefestheti a cipészt anélkül, hogy értené annak mesterségét. Ez az utánzás. Homérosszal kezdve az összes költő csak szép hangon ecseteli, milyen a cipészmesterség, akár a cipészmesterség tudása nélkül is. Árnyképek utánzásáról van szó. Megfosztva a formától, csak üres fecsegés a költészet, még ha a cipészetről szól is.
Szókratész és Glaukón mennyiségtanról folytatott beszélgetésében a tudomány ősiségét úgy határozza meg Szókratész, hogy Agamemnónnak is már meg kellett tudnia számolni a hadait, ellenben azt se tudta volna, hány lába van.
Az elszegényedett embereket, akik elherdálják örökségüket, Szókratész két lábon járó heréknek nevezi, akikből vannak fullánk nélküliek (mint a koldusok) és fullánkosak (mint a köztörvényes bűnözők). Az oligarchák államában mindenki elszegényedett, leszámítva az elitet.
Platón Államában a pokolban a gazfickókat kezüket, fejüket és lábukat összekötözve nyúzzák meg a tüzes lények. Csak szerencsénket megőrizve lábolhatunk át a Léthé folyón.
Irodalom:
Platón, Az állam, (1988) Gondolat, Budapest
A kép forrása:
hiveminer.com
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése