Cipők a Dunaparton

Az emlékmű Pauer Gyula Kossuth-díjas szobrász és Can Togay filmrendező közös ötletéből készült alkotás, a nyilas terror idején, a Duna-parton meggyilkolt embereknek állít emléket. „Gyermekkorom rémületes érzései közé tartozott a Duna-parton meggyilkolt emberek története. Ezt az érzést mind a mai napig fel tudom idézni magamban” – írja Togay Pauer weboldalán. „A zsidó honfitársaimmal történt szörnyűségeket csak apránként értettem meg, majd szobrászként is egyre inkább foglalkoztatni kezdett a holocaust témája. Egy töprengő este, egy régi barát váratlan látogatása, egy beszélgetés elejtett, majd újra felvett fonala, Can Togay barátom felvetése segítettek el ahhoz, hogy ráleljek a mű végső formájára. Azt hiszem, Istennek tetsző módon” – írja Pauer a szájton.

„A szobrászművész hatvan pár korhű lábbelit formált meg vasból. A parti szegély terméskövére erősített cipők mögött negyven méter hosszúságú, hetven centiméter magas kőpad húzódik. Az emlékhely három pontján öntöttvas táblákon magyarul, angolul és héberül olvasható a felirat: A nyilaskeresztes fegyveresek által Dunába lőtt áldozatok emlékére állíttatott 2005. április 16-án” – írta az MTI az átadás idején.

Az emlékmű szimbolikus helyre került, mert a Duna-part több pontjáról lőttek le zsidókat, különösen a Margit-sziget északi része felőli oldalon.

Az Országgyűlés 2000. évi döntése nyomán 2001-től minden évben április 16-án – 1944. április 16-án kezdődött a zsidók gettókba történő elkülönítése – tartják a holokauszt áldozatainak emléknapját Magyarországon. Minden évben ezen a napon felvonulással emlékeznek a meggyilkolt zsidókra, romákra, homoszexuálisokra és ellenállókra, és azokra, akik mentették az üldözött embereket.

Az emlékmű civil kezdeményezés eredménye. 2016-ban Can Togay és Pauer Gyula alkotását az 1920 óta megjelenő Architecture Digest online kiadása választotta a 13 legfontosabb köztéri szobor közé a világon.

A 2012-ben elhunyt Pauer Gyula barátja, Togay a következőket írta facebook bejegyzésében: ,,Amikor Pauer Gyulával közösen elhatároztuk, hogy a ‘cipők’ formájában megidézzük a rettenetet, az volt a célunk, hogy szülővárosunk rejtett emlékezetéből, tudatalattijából felszínre hozzuk és kiállítsuk. Szerepünk ebben – mindamellett, hogy mindketten mozgósítottuk alkotói képességeink legjavát – a médiumok szerepe volt inkább, mintsem a hagyományos értelemben vett művészeké. Nem voltunk egyedül a megidézésben, barátok támogattak bennünket, és számos már létező gesztus is inspirálta létrejöttét. De ami a legfontosabb, megvalósulhatott az emlékhely és beváltotta reményeinket: Budapest nem holt és idegen szobortárgyakként tekint a ‘cipőkre’, hanem élő emlékezetének részeként szembesül velük, kérdez, viaskodik, megrendül és ez a város becsületére válik, mert bizonyosság arra, hogy nem adja meg magát a feledésnek. Ilyen értelemben örülök – Gyula nevében is –, hogy egy-egy híradás hírét viszi a szobornak és Budapestnek.”

(Az emlékművet 2014-ben megrongálták, pontosabban néhány cipőt elloptak. A 444 portál cikke erről ezen a linken.)



Irodalomjegyzék:

(1) http://www.pauergyula.hu/emlekmuvek/cipok.html

(2) https://hu.wikipedia.org/wiki/Cip%C5%91k_a_Duna-parton

(3) https://www.kozterkep.hu/~/194/Cipok_a_Duna_parton_Budapest_2005.html

(4) https://kulturpart.hu/2017/01/09/a_vilag_2_legjobbja_a_budapesti_szobor

(5) https://librarius.hu/2017/01/15/can-togay/

A képek forrásai:

http://www.pauergyula.hu/emlekmuvek/cipok.html

https://www.kozterkep.hu/~/194/Cipok_a_Duna_parton_Budapest_2005.html

https://www.architecturaldigest.com/gallery/11-most-fascinating-public-sculptures