Révész Sándor Rolfer: Bármiről, szívesen.
Sós J.: O.K., test terapeuta vagy, ezért is kértelek fel, hogy világosíts fel engem is a kutatásomhoz, és az olvasókat is. Mi ez az irányzat, amit képviselsz?
Révész S. R.: Rolfing-testterápia. Ida Rolf nevéből képzett foglalkozás. Lényege az emberi test szerkezete, annak a gravitációhoz való ideális viszonya. Az ötvenes-hatvanas években fejlődött ki Amerikában, a Human Potential Movement keretein belül, ahhoz kapcsolódva.
S.J.: Néhány kulcsszó rajzolódik ki a mondataidból: emberi test szerkezete, gravitáció, humán képesség mozgalom…
R.S.R.: Ida Rolf biokémikus volt, a kötőszövet érdekelte. Az a zselé-szerű anyag, ami szerveinket körülveszi, ami bőrünk alatt "határol" bennünket, ami összeköt és elválaszt, ami testünk minden "zugában" ott van, és melyre mint egy az egész testet átfogó érzékszervre gondolhatunk.
Igen. A rolfing új utat mutatott a testterápiák világában.
S.J.: Érzékszerv? Az iskolában azt tanultuk, hogy öt érzékszervünk van. Tehát minden porcikánk érzékszerv lenne?
R.S.R.: Mi az érzékszerv? Valamely impulzusra "szakosodott" receptor-rendszer.
S.J.: Való igaz.
R.S.R.: Retinánk a fotonözönre érzékeny, dobhártyánk a hanghullámokra, szaglásunk receptoraira az illatmolekulák illeszkednek...
A kötőszöveti rendszerünk – egy három dimenzionális "vektorrendszer" – a feszültségre érzékeny. A feszültségre "szakosodott" érzékszerv.
Kérdés, hogy mi alakítja eme feszültségrendszer belső sajátosságait...
S.J.: A mozgás, és a gravitáció?
R.S.R.: A talajhoz és a térhez való viszonyunk.
Igen.
S.J.: Tehát egy komplex rendszer, ami egyszerűen felfogható.
R.S.R.: A felegyenesedett, függőleges testszerkezet belső tonikus sajátosságai.
Pontosan. Nagyon egyszerű modellről van szó, mely az építészetből jön, a tensegrity modellről.
S.J.: Buckminster Fuller.
R.S.R.: Pontosan. Rettentően egyszerű modell... Viszont nagyon ellentmond a bejáratott gondolatmeneteinknek, ezért nem egyszerű elfogadni. Pláne nem egyszerű beépíteni a testképünkbe, a body image-ünkbe. Bucky Fuller meséli, hogy másnap, ahogy megszületett benne a modell gondolata, ezzel kezdte előadását az egyetemen: hogy el tudnak-e képzelni a hallgatók egy olyan rendszert, ahol a fix-merev elemek nem érintkeznek egymással közvetlenül, mégis stabil egységet alkotnak.
Nem tudták. :-)
A tensegrity modell alapvetően változtatja meg a testünkhöz való viszonyt.
... áthelyezve a hangsúlyt a csontvázról a háromdimenzionális feszültséghálóra, vektorrendszerre, melyben a csontjaink mintegy belefeszülnek, benne "úsznak". Hetekig, ha nem hónapokig tartó belső folyamat ez, ahogy az önmagunkról, önmagunk testiségéről ebben a modellben tudunk "gondolkodni", elengedve a csontvázközpontú, kulturálisan-hagyományosan beidegzett testképünket.
S.J.: Te szoktál javasolni mindig valami újat a testtartással kapcsolatban, amikor találkozunk, ezt az élményt is szeretném átadni az olvasóknak. A láb a kulcsszó, amiért most kereslek erre az interjúra. Mit tartasz a kortárs láb állapotokról? (Kicsit viccesen hangzik, pedig nem mindig az.)
R.S.R.: A csontok a maguk szilárdságával és tartósságával nyilvánvalóan sokkal "alkalmasabbak" az önmagunk testszerkezetének leképezéséhez. Hiszen az "marad meg" leginkább belőlünk. A feszültségháló-modell viszont – a talajhoz, térhez való viszonyunkban – sokkal közelebb áll a hétköznapjaink valóságához. A talaj és a tér. A gravitáció és a percepció. Az elengedés és a feszültség. A bizalom és az éberség. Vagy egyszerűen a be- és kilégzés, a légzés belső mozdulatának kerete, keretfeltétele.
Igen. Fontos volt kifejteni a body image-ünk jelenségét, a lábbal kapcsolatban is.
A lábról azt gondolnánk leginkább, hogy "egyben van". Ki érzi azt, ki gondol rá, hogy a láb egy nagyon-nagyon differenciált szerkezet. Hogy például az alsó lábszárunk két csontból áll.
S.J.: Hehe… valóban.
R.S.R.: Hogy a combunk nagy elülső és hátulsó izmain túl, a külső és belső izom- és faszciarendszerek, azok milyensége, működésünk minősége minden lépésünkben "benne van", s így az egész testünkre hat.
Vagy a lábfejünk szerkezete, a befelé forduló nagyujj, például, vagy a talp boltozata...
Militarista hagyomány kultúránkban, hogy a lúdtalp mint egy neurotikus pont él a tudatunkban. Félünk tőle, nagyon negatív módon gondolunk rá....
Mintha a talajjal való talp-érzékszervi kapcsolatunk civilizációs problematikája sűrűsödne össze ebbe a lúdtalp-félelembe...
S.J.: Én nem láttam két egyforma lábat, pedig a kezek sokszor hasonlítanak egyik-másik embernél. Jó, kicsit túlzok.
R.S.R.: Maradjunk a lábaknál.
S.J.: O.K.!
R.S.R.: A body image, a testképünk, ahogyan a testünkre gondolunk, ahogy a testünk él bennünk, a mentális háttérfolyamatainkban – szinte anatómiai sajátosságunk, meghatározó.
Erre utalok a lúdtalp félelmeinkkel.
Teljesen értelmetlen és kimondottan káros, hogy ha a testünket más egyéb frusztrációnk negatív projekciófelületének "használjuk". A lábunk, a lábfejünk, a talpunk már nem igazán része, vagy nem igazán pozitív részei a testképünknek.
S.J.: Pedig ki ne szeretné a jó cipőket! Tényleg, te mit vallasz a cipőkről, mint terapeuta?
R.S.R.: Holott a gravitációhoz való viszonyunkban esszenciális információk jönnek a talpunkból. Vagy nem jönnek. A talpunk elveszíti érzékszerv, nyomásra érzékeny érzékszerv sajátosságát, funkcióját. De túlzás nélkül fogalmazhatnánk dramatikusabban is: az emberiség éppen ott tart, hogy "elveszíti" a testszerkezet egészére ható roppant lényeges elemét, a lábakat.
S.J.: A monoton munka, és az ülés miatt?
R.S.R.: Nagyon-nagyon fontos, hogy jól érezzük magunkat a cipőnkben. Hogy legyen helye a lábujjainknak, hogy a talp formája és rugalmassága ne gátolja a lépés gördülő mozdulatát.
A miatt is igen, de a jelenség mélyebbre megy.
S.J.: Hová?
R.S.R.: Kezdjük az elején – vagy nézzünk kicsit a láb-jelenség mögé.
S.J.: Tegyük mindkettőt!
R.S.R.: Azt gondolnánk, azt gondoljuk, az az általános vélekedés, hogy a lábak hordozzák a törzsünk. Az aktív lábak a passzív fölsőtestet. Nem így van. A törzsünk "hordoztatja" magát a lábakon. A lábak nagy izmai csupán "kihelyezett" elemei a tözsnek, mely működéséhez a helyváltoztatás igénye alapvető. A lépés mozdulata a gerinc fordulatából indul, melyet a mellkas, a bordakosár elasztikus változása kísér. Ha egy blokkban tartjuk a fölsőtestünk, ha gerincünk pördülete-fordulata akadályozott, akkor "bajban vannak" a lábak, működésük keretfeltételei nem ideálisak. A lúdtalp, a befelé forduló nagylábujj nem helyi jelenségek, hanem annak a biomechanikai rendszernek a függvényei, ahogyan a törzs "hordoztatja magát" a lábszerkezeten.
Említettem, hogy a test feszültség-sajátosságait a talajhoz és térhez való viszonyunk határozzák meg. Nos: a térhez való viszonyunk, az elszemélytelenedett tömegtársadalom közös térhasználata, a törzsünk hordozásának módja változott, változik éppen és hat a lábszerkezetünk alakulására.
A közös térhez való személytelen viszonyunk, az egymáshoz való viszonyunk "idegensége", passzivitása óhatatlanul jelentkezik a lábszerkezet sajátosságaiban. Én ebben látom a lábak, a lábfejek torzulásainak mélyebb okát.
S.J.: És az csak egy felszíni tünet, ha valaki kényelmetlen cipőben van?
R.S.R.: Mindannyian ismerjük az érzést, ha a nyakunkban viszünk valakit. A legkisebb mozdulatát is érezzük, érezzük ha laza, érezzük, ha merev, érezzük, ha előre hajol, érezzük, ha hátra. Így van ez – lábaink szempontjából – a tulajdon fölsőtestünk súlyával is.
S.J.: Hehe, csakugyan.
R.S.R.: Fölső súlypontunk mindinkább hátra kerül, passzív helyzetbe, távolságot, inaktív, a másik számára "veszélytelen" jelenlétet szignalizálva.
A kényelmetlen cipő is tönkreteheti a lábat, természetesen. Ebben az esetben én azt vizsgálnám, miért és hogyan írja fölül a divat, a trend saját testi komfortérzetünk? Hogyan lehetséges, hogy "föláldozzuk", hogy nem vesszük komolyan a testünket?
Hogyan lehetséges, hogy testi létünket másodrendűnek gondoljuk a szellem, az akarat abszolútuma mögött.....
S.J.: Több forrásból olvasom már, hogy a régi korok művészetének szobraiban ábrázolt testtartásokat nem valamiféle "primitív" absztrakciónak látják, hanem a valóság leképezésére tett kísérleteknek. Amikor először beszélgettünk, akkor is felmerült a téma, és ez a lábak esetében különösen érdekel.
R.S.R.: Igen. Az egyiptomi szobrok testtartásait vizsgálva jutott egy rolfer – Hans Georg Brecklinghaus –, Ida Rolf ötlete nyomán arra a következtetésre, hogy azokban inkább van jelen a valósághoz való hűség, mintsem valamiféle "külső" ideálhoz való ragaszkodás, ami a görög szobrok sajátossága.
S.J.: A művészet mindig visszatükrözte a valóságot, és mintát is adott a valóságnak.
R.S.R.: Igen. a szimmetria mintáját is, például.
S.J.: Felmerül itt a kontraposzt körüli biomechanikai vita.
R.S.R.: ?
S.J.: A preferált láb és a teljesítmény, a sportolók esetében, a jó öreg jobb és bal agyféltekés gondolkodás körüli közkeletű elképzelésekre gondolok. Valami jelentősége van a kontraposztnak ebben, vagy el vagyok tévedve? A görög szobrok és a Dávid szobor esete.
R.S.R.: Nekem erről a Feldenkrais módszer reverzibilitás-elve jut eszembe. Hogy az egyensúlyban történő mozdulat bármikor, a kivitelezés bármely pillanatában "visszafordítható".
S.J.: Vagyis abban a mozdulatban már tud az ember tájékozódni, és visszafordulni túlterhelés nélkül?
Nekem erről az jut eszembe, az ellenkező filozófia, amikor egész nap állni vagy egész nap ülni kell.
R.S.R.: A tájékozódás, a mozdulat térben való elképzelése megelőzi a mozdulatot. Ez a premovement fázis témaköre lenne.
Nem mindegy, hogyan áll, vagy ül az ember. A Feldenkrais módszer erre tanít meg.
S.J.: Ez olyan tudás, aminek alapvetőnek kéne lenni mindenki számára!
R.S.R.: És ha már Feldenkrais és filozófia, akkor Richard Shusterman....
Igen. Tudás, vagy inkább tapasztalat. A testi lét kvalitása és a szellem filozófiai szárnyalása egy volt valamikor...
De vissza a lábakra...
Izgalmas lenne megvizsgálni, hogy vajon a lábfejek ábrázolásában tettenérhető lenne-e a kor testhez-testtartáshoz való viszonya.
S.J.: Való igaz.
A legősibb szobrokon is, ahol látható a lábfej, ott látható annak iránya is.
Én már úgy vagyok, hogyha látok ilyesmit, akkor kipróbálom saját magamon, hogy milyen érzés az adott testtartás. Régészek feltárták, hogy különböző érzések társulnak hozzájuk.
R.S.R.: Igen. Érdekes tapasztalat, hogy hat a lábfej legkisebb változása, rotációja is a testtartásunkra, a testszerkezetünkre.
S.J.: A buszmegállóban kipróbálható!
R.S.R.: Ez a testterápiás módszerek kiindulópontja. Hogy a testszerkezeti jelenlétünk és a mentális háttérfolyamataink sajátosságai összefonódnak. Hogy a testszerkezetünk változásával megváltozok óhatatlanul is a magunkhoz és a világhoz való viszonyunk. Közvetve-közvetlenül ez a könyvem központi témája.
S.J.: Hol kapható a könyved? Mely könyvesboltokban?
R.S.R.: Buszmegállóban is, a buszon meg méginkább. Vagy a metró induló lendületében, vagy a fékezés tehetetlenségében. Merev lábakkal, vagy ellazított talpakon...
S.J.: Ja. :-)
R.S.R.: A Líra könyvhálózatában. De feltöltöttem a honlapomra is, PDF formátumban. Ez utóbbi azért hasznos, mert szavakra, kifejezésekre lehet rákeresni. Például, hogy mi a véleményem a test és a tudat viszonyáról, a testtudat fogalmáról....
De ez egy másik beszélgetés témája lehetne...
Révész Sándor weboldala ezen a linken elérhető! Könyve ezen a linken megvásárolható!
A képek forrása: Révész Sándor, Apeiron Kétely és bizalom - a szomatikus fordulat A gravitáció természetéről; (2017) Budapest
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése