Csizmák és cipők

A legtöbb gondolatmenetben csak motoszkáló gondolat marad az, ami a legjelentősebb téma T. Ingold tanulmányában:

Annak ellenére, hogy a láb a tartás és helyváltoztatás testrésze lett, Darwin szerint nem vesztette el képességeit az ügyességre, mint azt láthatjuk a „vadembereknél”, ahogy pl. fára másznak. A kor tudósai meg voltak győződve, hogy a „primitív” népek megőriztek valamilyen majomszerű anatómiát a lábukban, hiszen sokkal ügyesebben használták azt, mint a „civilizált” európaiak. Huxley (1894) megállapítja, hogy az ügyesség kulcsa a mezítláb járás. Míg az európaiak elfeledik a nagylábujjuk használatát, és annak használata visszafejlődik, addig a természeti népek gyermekei sokkal ügyesebben mozgatják a nagylábujjukat, mivel mezítláb járnak.

Az európai civilizáció előrehaladtával a láb csupán mechanikai apparátus lett, legmesszebb az intellektus eszközeitől, és ez a lábbelik viselésének következménye. Az európai láb a cipő börtönébe lett zárva, a lábujjak mozgásától megfosztva, eltompítva tapintóérzékét.



1881-ben Edward Tylor Antropológiájában közölte az itt látható ábrát, melyen egy csimpánz két különböző végtagja látható, és az ember keze és lába, mely szemlélteti a differenciálódást. (Igyekszik megjegyezni, hogy a képen nem a mezítlábas „vadak” lába látható, hanem egy bőrcsizmából előhúzott európai láb.) Ezen megcsodálhatjuk a különbséget a majom, és az ideális ember lába között. Az ember lába, amit egy korlátozó technológia tett ilyenné. Ahogy Huxley, úgy Tylor is előhuzakodik a „vadember” boszorkányos ügyességű lábával. Az ausztrál „bennszülött” a lábával kapja fel lándzsáját, a hindu szabó a lábával fogja a ruhát, miközben a kezével varr. Tylor szerint az európai láb összehasonlíthatatlan ezekkel, az európai ember lába nem más, mint „lépő gépezet”. Tylor, csakúgy mint Darwin, egyetért, hogy az ember intelligenciáját nem a lába határozza meg, hanem a keze. A kezeinek és nehéz csizmájának hála, az európai ember egy pompás tudós felül, azonban odalent egy gépezet maradt.

19. századi bokacsizma

A csizma a láb anatómiájára gyakorolt hatásait jól felismerték abban a korban, amikor Darwin, Huxley és Tylor írtak. James Dowie, aki maga elasztikus talpú cipőket gyártó vállalkozó volt, írt tanulmányt, és Sir Charles Bell, aki összehasonlította a mezítláb arató ír paraszt lábát az angoléval, aki szorosan fűzött fatalpú cipőben dolgozott. Bell Dowie elasztikus cipőjét viselte, és elismerő levelet is írt a vállalkozónak.

A lábak leszorítása, és a kezek bűvölete, úgy tűnik, máig a civilizáció jele. Valóban naturális ez a felosztás kéz és láb között, ahogy Darwin és kortársai vélték? Vagy pszichológiai túlbuzgóságunk, hogy az intelligencia és az ösztön régióit leválasszuk egymástól, az alkotó kezet, és a csak lépésre jó lábat?

Lehet, hogyha már így alakult, akkor ebben az állapotban kell megerősödnünk? A kezeket és lábakat is jól használnunk? Hiszen érzékszervek is, amellett, hogy „szerszámok”, olyan testrészeink, amikkel érezzük a hideget, meleget, a tapintást, a feszültséget, ahogy lépcsőzünk, és a lendület ívét. Ha a polcra nyúlunk, lábunkkal kiegyensúlyozhatjuk magunk, egy különösen ügyes ember pedig határtalannak tűnő hajlékonysággal élvezheti lábai tömegét és ruganyosságát. Ha a „lépő gépezet” megtelik élettel, elűzve a fájdalmat, azonnal megtalálja a helyét a mozdulatnak a térben.



Irodalomjegyzék:

(1) Tim Ingold, CULTURE ON THE GROUND The World Perceived Through the Feet; in: Journal of Material Culture Vol. 9, (2004) SAGE Publications, London



Képek forrásai:

(1) Tim Ingold, CULTURE ON THE GROUND The World Perceived Through the Feet; in: Journal of Material Culture Vol. 9, (2004) SAGE Publications, London

(2) © Victoria and Albert Museum, London